ÉTTI információk - Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet
Üzemi (BSc) / Szakmai (MSc) gyakorlat
ÉTTI információk
A gyakorlat alapvetően az alábbi típusú helyszíneken teljesíthető:
- az Egyetem (Intézet/Campus) által felajánlott gyakorlati helyeken;
- a hallgató által javasolt és az Egyetem (Intézet) által engedélyezett gyakorlati helyen.
A gyakorlat alatti kötelezettségek
A hallgató a gyakorlat alatt a fogadóhely szakembereinek felügyelete és irányítása mellett dolgozik. A munkakezdésre és befejezésre a vállalati munkarend előírásai az irányadók, de a hallgató heti munkaideje nem haladhatja meg a 40 órát. A hallgató munkaideje legfeljebb napi 8 óra, heti 40 óra, melyből elengedni csak különösen indokolt esetben lehet heti maximum 4 órát. A hallgató köteles a hatályos vállalati baleset- és munkavédelmi szabályokat betartani. A Hallgató munkáját, a gyakorlat teljesítését a gyakorlat ideje alatt az Egyetem (a képzést/specializációt gesztoráló Intézet) kijelölt oktatója (illetékes felelőse) ellenőrizheti.
A hallgatói munkaszerződés/megállapodás/tagsági megállapodás és a munkavégzés díjazása (forrás: hatályos MATE gyakorlati együttműködési megállapodás 4. pont.)
a) A szakmai gyakorlatra kötelezett hallgató az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, a szakmai gyakorlóhellyel kötött hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát, amelynek kötelező tartalmi elemeit a 230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 18. §-a határozza meg. A hallgatói munkaszerződés alapján munkát végző hallgató foglalkoztatására a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. számú törvény (továbbiakban: Munka törvénykönyve) rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell, figyelemmel a hatályos TB- és adójogszabályok által meghatározott eltérő szabályokra (a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény 17. § (2) bekezdés b) pontja, és a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény 5. § (1) bekezdés eb) pontja).
b) Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a hallgatót díjazás illetheti, illetve a gyakorlatigényes szak szakmai gyakorlatának ideje alatt, valamint a duális képzés képzési ideje alatt díjazás illeti meg, amelynek mértéke legalább az Nftv. 44. § (3) bekezdés a) pontja szerint meghatározott minimális hallgatói munkadíj. A hallgatói munkadíjat a hallgató számára az Együttműködő Partner fizeti meg azzal, hogy az Nftv. 44. § (3) bekezdés a) pontja szerinti minimális hallgatói munkadíj jogszabályi változását köteles követni. Az Nftv. 85. § (3) bekezdés értelmében gyakorlatigényes szaknak minősül a képzési és kimeneti követelményei alapján legalább hat hétig tartó szakmai gyakorlatot is tartalmazó szak (pl. Élelmiszermérnök BSc képzés nappali tagozat).
c) Az Nftv. 44. § (3a) bekezdése alapján a szakmai gyakorlatra költségvetési szervnél és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménynél hallgatói munkaszerződés és díjazás nélkül is sor kerülhet. A gyakorlati képzésben részt vevő hallgatóval e tevékenységére tekintettel a Korm. rendelet 18/B. §-a szerinti tartalmú megállapodást kell kötni. A hallgatót ebben az esetben is megilletik mindazon jogok, amelyeket a Munka törvénykönyve biztosít a munkavállalók részére.
d) Az Nftv. 44. § (3b) bekezdése szerint azon munkáltatónál végzett szakmai gyakorlat esetén, amelynél a hallgató foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, hallgatói munkaszerződést nem szükséges kötni, amennyiben a hallgató a Korm. rendelet 14. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott rendelkezéseknek megfelelő munkaszerződés alapján végzi munkáját. e) Iskolaszövetkezet útján megszervezett gyakorlati képzés esetén a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény (a továbbiakban: Szövetkezeti törvény) 7. § (6a) és (7) bekezdései, valamint 10/B. §-a alapján nappali tagozatos hallgatónak lehetősége van a szakmai gyakorlatot az Nftv. 44. § (1) bekezdése szerinti hallgatói munkaszerződésre vonatkozó szabályoktól eltérően a Szövetkezeti törvény 10/B. § (2) bekezdése szerinti külső szolgáltatásra vonatkozó tagsági megállapodás alapján is ellátni. Az iskolaszövetkezet útján megszervezett szakmai gyakorlat esetén a szakmai gyakorlatot az iskolaszövetkezet igazolhatja.
Munkatapasztalat beszámítás (Tanulmányi és Vizsgaszabályzat [TVSZ] 38. § (4) bekezdése)
A képzéshez tartozó gyakorlat munkatapasztalat beszámításával is teljesíthető. A korábbi munkatapasztalat beszámítását a Neptun TR-en keresztül online kérvényezéssel (ITT) és eljárási díj megfizetése mellett (ITT) az Intézet Tanulmányi és Kreditátviteli Bizottságánál kell kezdeményezni.
Munkatapasztalatként csak a képzésnek megfelelő területen végzett munkavégzés számítható be, amennyiben a munkavégzés időtartama az elvégzett munkaórák tekintetében legalább olyan hosszúságú, mint a képzés tanterve szerinti gyakorlat.
Az intézeti Tanulmányi és Kreditátviteli Bizottság a munkatapasztalat gyakorlatként történő beszámítására irányuló kérelem esetén kikérheti a szakfelelős / szakirányfelelős / szakmai modulfelelős / specializációfelelős véleményét, továbbá a hallgatótól további adatszolgáltatást kérhet.
A kérvények benyújtására ONLINE (elektronikus) módon, az erre előre meghatározott időszakban van lehetőség az adott félév során (félév elején, ITT). Benyújtás módja a NEPTUN TR rendszeren belül a mintatanterv „Tárgyak/Tárgyhoz kapcsolódó kérvények felülete felől indítható kérelmek” felületen keresztül ONLINE (elektronikus) módon történik.
További információk az Oktatási Igazgatóság (továbbiakban OIG) honlapján (ITT és ITT) érhetőek el.
A gyakorlathoz kapcsolódó, további részletes információkat tartalmazó egyetemi szabályzatok és hivatalos információs oldal:
Hallgatói Követelményrendszer, III.1. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (2025.07.21.) 1. sz. melléklet Szakmai Gyakorlati Szabályzat (2025.08.01.) (felmenő rendszerben érvényes),
23/2023 (VIII.28.) számú rektori utasítás: összefüggő szakmai gyakorlatok általános útmutatója kiadásáról.
A MATE Oktatási Igazgatóság (továbbiakban OIG) gyakorlattal kapcsolatos oldala (ITT).
Az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetben az alábbi alap- és mesterképzésekhez kapcsolódik gyakorlati kötelezettség:
- Biomérnök alapképzési szak (BSc),
- Élelmiszermérnök alapképzési szak (BSc),
- Élelmiszermérnök mesterképzési szak (MSc),
- Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök mesterképzési szak (MSc),
- Szesz- és erjedésipari mérnöki mesterképzési szak (MSc).
Alapképzések (BSc)
A Biomérnöki alapképzési szakon (BSc) nappali munkarendben min. 4 hetes (min. 160 órás) összefüggő gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a 6. félév után a nyár folyamán kell teljesíteni.
Az Élelmiszermérnöki alapképzési szakon (BSc) nappali munkarendben összefüggő min. 14 hetes (min. 560 órás), levelező munkarendben összefüggő min. 5 hetes (min. 200 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlaton csak az a hallgató vehet részt, aki a 6. félév lezárásakor minimum 120 kredittel rendelkezik. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, nappali munkarend esetében a gyakorlatot a 6. félév után a nyár folyamán és kora ősszel kell teljesíteni.
A gyakorlat letölthető egy vagy max. két fogadóhelyen is, de ebben a speciális esetben különösen javasolt a 6 hét + 8 hét gyakorlati idő felosztás. Természetesen ebben az esetben minkét gyakorlati időszakra érvényes hallgatói munkaszerződést kell kötni a hallgató és az Együttműködő Partner, valamint külön-külön Együttműködési Megállapodást (és/vagy annak 2. sz. mellékletét) kell kötni az Egyetem (Intézet) és az Együttműködő Partner között. Ha és amennyiben a hallgató nem egy, hanem két helyen tölti a kötelező gyakorlati idejét, akkor a gyakorlati beszámolónak (írásos és szóbeli) mindkét gyakorlati tevékenységre ki kell, hogy térjen.
Mesterképzések (MSc)
Az Élelmiszermérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 4 hetes (min. 160 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a nyár folyamán kell teljesíteni.
Az Élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 4 hetes (min. 160 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a nyár folyamán kell teljesíteni.
A Szesz- és erjedésipari mérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 5 hetes (min. 200 órás) gyakorlat teljesítése kötelező.
Kiegészítésként, az alábbi közös feltételek és információk érvényesek minden alap- (BSc) és mesterképzési (MSc) területen folytatott üzemi (BSc) / szakmai (MSc) gyakorlatra:
Az intézeti Gyakorlati Oktatási Bizottság (GyOB) tagjai (szaktechnológia [BSc] és szakirány [MSc] szerinti Tanszéki Gyakorlati Felelősök) segítik az érintett hallgatók gyakorlati helyhez jutását, a gyakorlat szervezésével és adminisztrációjával kapcsolatos feladatok elvégzését.
A gyakorlatok elfogadásához és elismeréséhez szükséges írásos üzemi (laboratóriumi) feladat (gyakorlati beszámoló) készítése, melyet a hallgató szóban is köteles egy értékelő bizottság előtt ismertetni. Az írásbeli beszámoló benyújtási határidejét az intézeti Gyakorlati Oktatási Bizottság az egyetemi félévi időbeosztás vonatkozó előírásai alapján határozza meg.
A szóbeli beszámolók időpontjáról és módjáról a tanszéki gyakorlati felelős kollégák tájékoztatják a hallgatókat, valamint ezen időpontok az intézet gyakorlati honlapján (https://elelmiszertudomany.uni-mate.hu/aktuális-gyakorlati-információk) a további releváns információkkal együtt is közzétételre kerülnek.
A Hallgató a gyakorlata teljesítését az írásbeli beszámolója és a gyakorlat teljesítését igazoló céges aláírt eredeti Igazolás és értékelés c. dokumentum határidőre történő leadásával (online a Neptun TR rendszerbe történő feltöltés útján, valamint eredeti nyomtatott formában és továbbá elektronikus úton a MATE e-learning rendszeren keresztül is) igazolja az Intézet felé. Az előbbi követelmények hiánytalan teljesítése az üzemi / szakmai gyakorlati kurzus aláírása megszerzésének feltétele.
A Hallgató kizárólag a képzéséhez és a tantárgyi követelményekhez illeszkedő belföldi és külföldi gyakorlóhelyen teljesítheti szakmai gyakorlatát. Az Egyetem által szervezett külföldi szakmai gyakorlat vonatkozásában a Szakmai Gyakorlati Szabályzat mellett a Részképzési Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetben az alábbi alap- és mesterképzésekhez kapcsolódik gyakorlati kötelezettség:
- Biomérnök alapképzési szak (BSc),
- Élelmiszermérnök alapképzési szak (BSc),
- Élelmiszermérnök mesterképzési szak (MSc),
- Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök mesterképzési szak (MSc),
- Szesz- és erjedésipari mérnöki mesterképzési szak (MSc).
Alapképzések (BSc)
A Biomérnöki alapképzési szakon (BSc) nappali munkarendben min. 4 hetes (min. 160 órás) összefüggő gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a 6. félév után a nyár folyamán kell teljesíteni.
Az Élelmiszermérnöki alapképzési szakon (BSc) nappali munkarendben összefüggő min. 14 hetes (min. 560 órás), levelező munkarendben összefüggő min. 5 hetes (min. 200 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlaton csak az a hallgató vehet részt, aki a 6. félév lezárásakor minimum 120 kredittel rendelkezik. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, nappali munkarend esetében a gyakorlatot a 6. félév után a nyár folyamán és kora ősszel kell teljesíteni.
A gyakorlat letölthető egy vagy max. két fogadóhelyen is, de ebben a speciális esetben különösen javasolt a 6 hét + 8 hét gyakorlati idő felosztás. Természetesen ebben az esetben minkét gyakorlati időszakra érvényes hallgatói munkaszerződést kell kötni a hallgató és az Együttműködő Partner, valamint külön-külön Együttműködési Megállapodást (és/vagy annak 1. sz. mellékletét) kell kötni az Egyetem (Intézet) és az Együttműködő Partner között. Ha és amennyiben a hallgató nem egy, hanem két helyen tölti a kötelező gyakorlati idejét, akkor a gyakorlati beszámolónak (írásos és szóbeli) mindkét gyakorlati tevékenységre ki kell hogy térjen.
Mesterképzések (MSc)
Az Élelmiszermérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 4 hetes (min. 160 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a nyár folyamán kell teljesíteni.
Az Élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 4 hetes (min. 160 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a nyár folyamán kell teljesíteni.
A Szesz- és erjedésipari mérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 5 hetes (min. 200 órás) gyakorlat teljesítése kötelező.
Kiegészítésként, az alábbi közös feltételek és információk érvényesek minden alap- (BSc) és mesterképzési (MSc) területen folytatott üzemi (BSc) / szakmai (MSc) gyakorlatra:
Az intézeti Gyakorlati Oktatási Bizottság (GyOB) tagjai (szaktechnológia [BSc] és szakirány [MSc] szerinti Tanszéki Gyakorlati Felelősök) segítik az érintett hallgatók gyakorlati helyhez jutását, a gyakorlat szervezésével és adminisztrációjával kapcsolatos feladatok elvégzését.
A gyakorlatok elfogadásához és elismeréséhez szükséges írásos üzemi (laboratóriumi) feladat (gyakorlati beszámoló) készítése, melyet a hallgató szóban is köteles egy értékelő bizottság előtt ismertetni. Az írásbeli beszámoló benyújtási határidejét az intézeti Gyakorlati Oktatási Bizottság az egyetemi félévi időbeosztás vonatkozó előírásai alapján határozza meg.
A szóbeli beszámolók időpontjáról és módjáról a tanszéki gyakorlati felelős kollégák tájékoztatják a hallgatókat, valamint ezen időpontok az intézet gyakorlati honlapján (https://elelmiszertudomany.uni-mate.hu/aktuális-gyakorlati-információk) a további releváns információkkal együtt is közzétételre kerülnek.
A Hallgató a gyakorlata teljesítését az írásbeli beszámolója és a gyakorlat teljesítését igazoló céges aláírt eredeti Igazolás és értékelés c. dokumentum határidőre történő leadásával (írásban és elektronikus úton a MATE e-learning rendszeren keresztül is) igazolja az Intézet felé. Az előbbi követelmények hiánytalan teljesítése a az üzemi / szakmai gyakorlati kurzus aláírása megszerzésének feltétele.